Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Intézményi tanfelügyelet eredményei 2019.

Intézményükben 2019. ápr. 4-én intézményi tanfelügyelet zajlott 3 szakértő bevonásával. A nap során vezetői interjúra, és a szülők ill. pedagógusok körében csoportos interjúra is sor került. Ezt megelőzően pedig az intézmény alapdokumentumainak, ill. a megelőző két tanév munkaterveinek, beszámolóinak, mérési eredményeinek átfogó elemzése is megtörtént.

A tanfelügyelet előtt elvégeztük a teljes körű intézményi önértékelést is, melynek során a szülőket is megkérdeztük kérdőíves formában az intézményben folyó munkáról. 

Az eredmények alapján a tantestületnek jún. 4-ig van lehetősége 5 évre szóló intézkedési tervet készíteni, mely intézkedéseknek köszönhetően a fejleszthető területeken remélhetőleg javulás fog mutatkozni. 

A tanfelügyelet az alábbi eredményekkel zárult. 

(A kiemelkedő és fejleszthető területek intézményi elvárásonként lettek megfogalmazva)

1. Pedagógiai folyamatok

Kiemelkedő terület:

Az intézményi munkatervek összeállítása gondosan, összehangoltan történik. Az intézmény vezetése kiemelten számít a munkaközösség-vezetők munkájára.

A kiemelt figyelmet érdemlő tanulók gondozására, fejlesztésére kidolgozott rendszer jól működik, a kapott eredmények a pedagógusok eredményes, összehangolt munkáját igazolják.

Az intézmény szoros kapcsolatot tart fent a szülőkkel, bevonja őket az események szervezésébe, a közös programokon való részvételbe. 

Fejleszthető területek: 

A pedagógusok által alkalmazott ellenőrzési, értékelési rendszer alaposabb megismertetése a tanulókkal, a szülőkkel a tanév elején osztályfőnöki órákon, szülői értekezleteken.  

Az országos kompetenciamérések eredményeinek egyéni szintű nyilvántartása, elemzése, értékelése, fejlesztési tervek készítése, ezek megismertetése a szülőkkel. 

Az egyes telephelyek közötti szakmai együttműködés formáinak, rendszerének továbbfejlesztése. 

2. Személyiség- és közösségfejlesztés:

Kiemelkedő területek: 

Támogató szervezeti és tanulási kultúra.

A partnerekkel való rendszeres és eredményes együttműködés a tanulók fejlesztése érdekében. 

Az alul teljesítő, tanulási nehézségekkel küzdő és sajátos nevelési igényű tanulók egyéni, személyre szabott fejlesztése, felzárkóztatása. 

Az egészséges és környezettudatos életmódra nevelés kidolgozottsága, követhetősége, a megvalósítás tervszerű tudatossága.

Az iskola hagyományainak ápolása. 

Fejleszthető területek: 

Még több lehetőség biztosítása a szülőknek az iskola programokba való aktívabb bekapcsolódásra. 

3. Eredmények 

Kiemelkedő területek: 

Az int. székhelye és telephelyei jelentős kultúraközvetítő szerepet töltenek be a községek életében, amit a települési önkormányzatok elismernek. 

A különböző tanulmányi versenyeken aktívan részt vesznek. 

Teljes körűen nyilvántartják az intézményi eredményeket, amelyek a kollégák szinte teljes számban hozzájárulnak. 

Az eredményességi mutatókat telephelyi és intézményi szinten is elemzik.

Fejleszthető területek: 

A tanulók középiskolai nyomon követésének, rendjének kidolgozása.

4. Belső kapcsolatok, együttműködés, kommunikáció

Kiemelkedő területek: 

A pedagógusok kezdeményezően lépnek fel a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztésében, az integráció és a differenciálás alkalmazásában. Szükség esetén külső partnert is bevonnak a tanulók fejlesztésének eredményessége érdekében.  

Fejleszthető területek: 

A napi kommunikáció erősítése, a kapcsolattartás gyakoriságának növelése az egyes telephelyek között. 

A munkaközösségek a telephelyeken lévő kis pedagóguslétszám és a nagy távolságok miatt nem szakmai alapon jönnek létre, így a szakmai alapon  működő párbeszédek a közös nevelési értekezletekre, szakmai napokra korlátozódnak. 

5. Az intézmény külső kapcsolatai 

Kiemelkedő területek: 

A telephelyek közéleti szerepvállalása kiemelkedő, rendszeresen részt vesznek a településeken megrendezésre kerülő rendezvényeken. 

A külső partnerek folyamatos elismeréssel és támogatással ismerik el az iskolák szerepvállalását.

Fejleszthető területek: 

A külső szakmai szervezetekkel való kapcsolat szélesítése, külső partnerek munkájának írásbeli elismerése. 

6. A pedagógiai munka feltételei

Kiemelkedő területek: 

Lehetőséget teremtenek a továbbképzéseken való részvételre, szakmai megújulásra, a vezetés támogató ebben és megteremti a szükséges feltételeket. 

A vezetés igyekszik megragadni azokat a lehetőségeket, amelyek a szervezeti feltételeket javíthatják. 

Intézményen belüli hagyományápolás. 

fejleszthető területek::

Munkaközösségek, osztályfőnökök hatékonyabb bevonása az iskola mindennapi hatékonyabb működésébe.

IKT eszközök további fejlesztése, beszerzése. 

További hagyományok kialakítása a telephelyek között.

Jó gyakorlatok intézményen belüli megosztása lehetőségeinek megteremtése. 

7. A kormány és az oktatásért felelős miniszter által kiadott tantervi szabályozó dokumentumban meghatározott elvárásoknak és a pedagógiai programban megfogalmazott céloknak való megfelelés.

Kiemelkedő területek: 

Az intézményi alapdokumentumok koherenciája a jogszabályi környezettel és egymással. 

A tervezés szintjeinek egymásra épülése a sajátos szervezeti felépítés mellett.

A módszertani kultúra tudatos, folyamatos fejlesztése.

Az éves munkatervekben figyelembe veszik az intézmény sajátosságait (pl. keresztény nevelés, fokozott jelenlét a kistelepülések életében)

fejleszthető területek:

Az egyes telephelyeken működő munkaközösségekben folyó nevelő-oktató munka további összehangolása, egységesítése a PP céljainak megfelelően. 

A digitális taneszközök, tananyagok, segédanyagok még szélesebb körű alkalmazása a tanítási órákon. 

A belső innováció ösztönzése, fokozása.

 
 




időjárás


Archívum

Naptár
<< November / 2022 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 631627
Hónap: 2573
Nap: 59